Sikersztorik

Hol és miben kapcsolódhat egy fantasztikus ultrafutó és az UFleet Kft.?

Erős Tibor sokszoros magyar bajnok ultrafutó tartott kollégáinknak egy emlékezetes és egyben tanulságos motivációs beszélgetést a vadonatúj tréningtermünkben.

Tibor – aki egyben az UFleet Kft. ügyfele is – a tőle megszokott szerénységgel vezetett bennünket végig sikeres karrierje legfontosabb állomásain, az első maratoni futásától (42 km) egészen a Spartathlon versenyeken (246 km) való részvételig. Történetét hallgatva sok-sok párhuzamot találtunk a sport és a munkahelyi feladatok elvégzése között.

Tibortól hallva még elfogadhatóbbá válik, hogy a célok kitűzése nélkül nem lehet eredményeket elérni. Hinni kell abban, amit kitűzünk magunk elé, és rendíthetetlenül dolgoznunk kell azért, hogy el is érjük a sokszor elérhetetlennek tűnő álmainkat.

Ugyan ultrafutóként egyedül kell teljesítenie a hihetetlen hosszúságú távokat, de ő sem tudná ezeket a sikereket elérni, ha nem lenne mellette egy csapat. Tibor hite, kitartó munkája és elkötelezettsége juttatta őt el a sikerekig, ahogy bennünket is ezeknek a tulajdonságoknak kell eljuttatniuk az üzleti eredményeink eléréséhez.

Az előadása utáni „kérdéscunami” bizonyította, hogy mennyire megmozgatta kollégáink fantáziáját Tibor pályafutása. Tibor állta a sarat, és az is lehet, hogy inspirációt is adott a rendszeres testmozgás elkezdésére, amelynek eredményeként a munkahelyi teljesítmény is tovább fokozódhat!